A Földhivatal az épületek feltüntetéséhez földmérő által készített épületfeltüntetési vázrajzot kér. A vázrajz alapján kerül a földhivatali térképre az épület. Ahhoz, hogy bekerüljön a tulajdoni lapra is, okirat kell hozzá. Okirat nélkül nem történhet meg az ingatlan-nyilvántartási átvezetés.
Sokszor csak az értékbecslő jelzi a tulajdonosoknak, hogy a régi 60-as, 70-es években épült házak nincsenek rajta a földhivatali térképeken. Vagy az időközben hozzáépítések, toldások nem kerültek feltüntetésre a térképeken. Sajnos előfordul, hogy az első ingatlan tulajdonos már nem is él, így nem ismerjük az iratokat, sem az építések, toldások idejét. Nincsenek meg a tervek, építési engedély, sem a használatbavételi engedély.
Hivatalos okirat nélkül nem lehet a tulajdoni lapra bejegyezni, sem feltüntetni az épületet.
Van, aki emiatt bukná a CSOK-ot.
Mit lehet tenni, és hol lehet keresni régi terveket, iratokat, építési engedélyeket, használatbavételi engedélyeket?
A Magánszemélyek által építtetett lakóházak, illetve közületi építkezések építési engedélyeinek, tervrajzainak megkereséséhez az alábbi információkra van szüksége a levéltáraknak:
- a tulajdonos neve
- az építtető neve
- tervező neve
- hol építették az épületet (település, út, utca)
- mikor építették az épületet (év)
- lakhatási engedély megkérésének éve
- egyéb megjegyzések
Lehet-e lakótelepi épületekről is terveket találni, ha szükséges?
Ha rendelkezésére áll a lakásához kapott tervkivonat – a fent említett információkon kívül adja meg az épület építésekor használt betűjelzést („munkaszámot”: E1, E2, B1, stb.), mert így gyorsabban elő tudják keresni az Önnek szükséges iratokat a levéltárak munkatársai.
Amennyiben nem találhatóak okiratok, akkor fennmaradási engedélyt lehet kérni az épületekre. Ebben az esetben tervezőt kell keresni az ingatlan tulajdonosának.
Ha engem bíz meg az épületfeltüntetési vázrajz készítésével, rövid határidővel vállalom, és beadom a Földhivatalba.
Kiss Tibor földmérő mérnök
06/30-58-77-363
Nekem egy dolgozat elkészítéséhez lenne szükségem régi kuria épület tervrajzára és fotóira ezt hol tudnám és lehet e kikérni.
Nekem egy dolgozat elkészítéséhez lenne szükségem régi kuria épület tervrajzára és fotóira ezt hol tudnám és lehet e kikérni.