A Kúria egy korábbi ítéletében nevesíti a MEZSGYE szóhasználatot. Míg újabb precedens ítélet nem születik erről, ez az irányadó a térképezési hiba kijavítására irányuló peres eljárásokban.
A KÚRIA, mint felülvizsgálati bíróság, Kfv.III.37.549/2014/4.szám
Az EM feliratok magyarázata: Eresz a mezsgyén feliratok magyarázata
a Kúria precedens ítéletében.
“Az iratokban található eltérő szóhasználat miatt utal
a Kúria arra, hogy a mezsgye fogalma
nem azonos mezsgye határ és a telekhatár fogalmával sem.
A mezsgye egy keskenyebb-szélesebb sáv két ingatlan között, a
minek határvonaláig terjed az egyes ingatlanok mezőgazdasági művelése.
A telekhatárnak a mezsgyén belül,
de nem szükségképpen valamelyik mezsgyehatáron kell elhelyezkednie.”
Azt jelenti, hogy az eresz nem teljesen a telekhatáron van, hanem csak egy
része nyúlik át a szomszédba.
Forrás: Bírósági határozatok
2012. óta az alsóbb bíróságok általában nem térhetnek ek a Kúria által hozott precedens
ítéletektől.
PP. 346 §
(5) * A jogi indokolás tartalmazza az ítélet alapjául szolgáló jogszabályokat és szükség esetén azok értelmezését, a megállapított tényekre vonatkozó bizonyítékokat azokkal a körülményekkel együtt, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, a tények megállapításának egyéb körülményeit, továbbá azokat az okokat, amelyek miatt a bíróság valamely tényállítást nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. A jogi indokolás tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától (a továbbiakban: a Kúria közzétett határozata), vagy az arra irányuló indítványt elutasította.
A telekhatár kitűzés törvényi előírásoknak megfelelően történik. Jogszabály írja elő a telekhatár kitűzéséről készült jegyzőkönyvek, vázrajzok, vázlatok egyéb mellékletek földhivatalba beadását.
A TELEKHATÁR KITŰZÉSE csak akkor hivatalos, ha a KITŰZÉST VÉGZŐ FÖLDMÉRŐ, a telekhatár
kimérését követő 8 napon belül a dokumentumokat beadja az illetékes földhivatalnak.
A Földhivatal a kitűzést vizsgálja, ellenőrzi, vagy nyilvántartásba veszi, vagy elutasítja. (ha nem jogosult földmérő végezte, vagy hiányos, vagy szakmailag nem megfelelő a munka)
Ez a cikk nem minősül jogi tanácsadásnak. Csak figyelemfelhívás, hogy a Kúria már döntött az
Em feliratok bírósági eljárásokban, per megelőző kitűzésekben való figyelembe vételével.
Amennyiben telekhatárt szeretne kitűzetni, rövid határidővel vállalom a munkát.
A Földhivatalok 1-8 nap között szolgáltatnak adatot a kitűzéshez.
A földhivatali adat megérkezését követően, egyeztetek időpontot a MEGRENDELŐVEL, ÚGY,
hogy kitűzést megelőzően értesítem, a kitűzés idejéről a kitűzendő terület, az ingatlannal határos telkek tulajdonosait, szomszédokat.
Kiss Tibor földmérő mérnök 06305877363
kisstibi.szerencs(@)gmail.com